Jelenleg négyféleképp tudsz velem tanulni.
Ha teljesen kezdő vagy, a KEZDŐ SPANYOL KURZUS a tiéd.
Ha újrakezdő-középhaladó vagy, a SPANYOL TAGSÁGot javaslom.
Ha a célod, hogy felkészülj a mindennapi helyzetekre, mert Spanyolországba látogatsz vagy ideköltözöl, akkor szinttől függetlenül az ÉLETSZERŰ HELYZETEK minikurzus a tiéd.
Ha pedig személyesen szeretnél egy egész napos játékos foglalkozáson résztvenni, a BUDAPESTI SPANYOL NAPOKon várlak szeretettel.

Minden videóóra az élő óra élményét adja, hiszen nemcsak hallasz, de látsz is a videóban.
Óráim sajátossága továbbá az interaktivitás, az egyszerűen, röviden átadott elméleti alapismeretek, melyeket a videóba beépített gyakorlófeladatok követnek. Végigkísérlek a gyakorlás alatt is, így a feladatokat együtt javítjuk ki, majd a helyes megoldáshoz tartozó magyarázatot is azonnal megkapod.
A fókuszba mindig a mindennapok spanyol nyelvét állítom: a mindennapok szókincsével, nyelvtani szerkezeteivel, szófordulataival fogsz megismerkedni a lehető legtermészetesebb formában már a legelső órától.
A tematikus elrendezés segít, hogy egy adott témán keresztül építheted és bővítheted az ismereteidet és a szókincsed, így nem random példákat tanulsz, hanem rendszerezni tudod a tanultakat.
Hogy ne csak egyféleképp tanulj, de minden készséged (olvasás, írás, hallgatás, beszéd, kiejtés, nyelvtan, szókincs) folyamatosan fejlődjön, a videóanyagok kreatív feladatokkal, hanganyagokkal, cikkekkel vannak kibővítve.

A tagság célja, hogy gyakorlatias spanyol tudásra tegyél szert, mely a mindennapok nyelvhasználatát közvetíti. Spanyol tagságommal önállóan, magabiztosan haladhatsz hétről hétre anélkül, hogy felemésztene a magolás, vagy a monoton feladattöltögetés. Minden héten egy új 30-40 perces videóóra vár, melynek anyaga teljes egészében letölthető PDF formátumban, így egy hasznos nyelvtani összefoglalóval és egy tematikus kifejezéstárral is gazdagodhatsz minden héten.


A kurzus célja, hogy a mindennapok spanyol nyelvét, az utca spanyolját tudd elsajátítani teljesen az alapoktól. Minden héten két-három 40-55 perces interaktív videóóra vár az órába beépített gyakorlófeladatokkal. Minden hét anyagához egy letölthető PDF gyakorlófeladatsor is tartozik. A kurzust egy vizsga zárja, aminek a sikeres elvégzését követően emailben kérheted az okleveled.

Ennek a minikurzusnak a célja, hogy gyakorlatias, a mindennapokban hasznos spanyol tudásra tegyetek szert, amihez az út nem a nyelvtanon, és nem előre megírt mondatok/dialógusok magolásán alapul. Mindig szem előtt tartom, hogy az utca spanyolját, valamint a szlenget, a mindennapok kifejezéseit tanítsam.
Öt 60 perces videóóra, melyekben a témához kapcsolódó szavakat, kifejezéseket, szlenget, témába vágó nyelvhasználatot, nyelvtani szerkezeteket, gyakorlatias tanácsokat, tippeket nézzük meg együtt játékos, interaktív feladatokon, videófeladatokon, hanganyagokon, szövegeken keresztül.
Letölthető PDF tartozik minden órához.

Egy különleges spanyol nap, ahol mindennapos tevékenységeken, játékos feladatokon, beszélgetéseken és vetélkedőkön keresztül aktiválhatod a spanyol nyelvet és életérzést.
A cél, hogy a lehető legtermészetesebb módon gyakorold a spanyolt. Ez egy remek alkalom arra, hogy aktívan használd a nyelvet, új embereket ismerj meg, és egy egész napra a spanyol életérzés kerítsen a hatalmába.
Minden tevékenység – beleértve a szüneteket, a közös kávézást, és minden egyes alkalmat – csak és kizárólag spanyolul fog zajlani. Ennek ellenére a program minden szinten lehetőséget nyújt a tanulásra, a fejlődésre, illetve a tanultak hatékony átadására.

A fizetés kártyával történik az általad kiválasztott termékre kattintva. A SPANYOL KURZUS, az ÉLETSZERŰ HELYZETEK minikurzus, valamint a BUDAPESTI SPANYOL NAP fizetése egy összegben történik, míg a SPANYOL TAGSÁG díja havonta kerül levonásra az általad megadott kártyáról.

A vásárlást követően a vásárláskor megadott email címmel és jelszóval tudsz bejelentkezni a BEJELENTKEZÉSre kattintva

A bejelentkezés oldalon kérhetsz új jelszót.

A videóórák csak a digitális platformon keresztül tekinthetők meg, de a PDF anyagok mind letölthetők.

A SPANYOL TAGSÁGot a bejelentkezést követően le tudod mondani. A SPANYOL KURZUSért 14 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalok. Ha úgy érzed nem neked való, írj egy emailt a vásárlást követő 14 napon belül, én pedig visszatérítem az árát.

Az ÉLETSZERŰ HELYZETEK minikurzus, valamint a BUDAPESTI SPANYOL NAP lemondására nincs lehetőség.



A bejelentkezést követően a személyes adatok között módosítható a kártyaszám.

Vedd fel velem a kapcsolatot a honlapom keresztül, vagy írj egy emailt a spanyol.ahora@gmail email címre.